Hajnali négykor keltem, mert a hólyagom igencsak feszített. Amióta a Don-kanyarból hazajöttem - gyalog! - azóta éjjelente legalább háromszor felkelek vizelni. Doberdónál az egyik vesémet is ellőtték, ezért aztán különösen nehéz a helyzetem. Mit tudnak erről a mai fiatalok!
A sötét tornácon csak a járóbotom akadt a kezembe, (Fortuna, alumínium járóbot, 4271 HUF) mert a jó kis eperfa botomat tegnap a tyúkok közé hajítottam, és utána nem tudtam lehajolni, felvenni. Na, ezzel a bottal tapogatóztam egészen a budiig, ahol sokat időztem, a világ dolgain gondolkodva. Talán el is bóbiskolhattam, mert arra ébredtem már, hogy világos van.
A orosz karórámra néztem (Vosztok típusú, értéke felbecsülhetetlen), késő reggel volt már, öt óra is elmúlt! (Ez a nap is el van baszva) Eszembe jutott, hogy ezt a remekbe szabott órát akkor szereztem, amikor '41-ben a németekkel bevonultunk az orosz iparvidékre. A Vosztok óragyárat evakuálták Tatárföldre, a Káma folyó melletti Csisztopolba. Milyen nagyszerű órák maradtak akkor a nagy sietség miatt a 2. Orosz Óragyár vitrinjeiben...
Visszamentem a házba, és felöltöztem. Fehér inget vettem, amit szegény, megboldogult feleségem varrt még nekem, arra az alkalomra, amikor '34-ben beléptem a nyilasokhoz. (kézzel készített, gyolcs-anyagú, egyedi ing, anyagárban 15 pengő) Sajnos a kis-keresztet le kellett fejtenem róla, mert tavaly egy színes sapkás, csomós hajú, suvikszos képű suhanc megfenyegetett, hogy megöl, ha még egyszer meglátja rajtam!
Az inghez nadrágot intéztem, amit még a Centrum Úttörő áruházban VOR (Vörös Október Ruhagyár, Elegant-típusú, exportra szánt konfekció terméke (1972), ára: 412 HUF, blokk a stelázsiban) vásároltunk a hites feleségemmel.
Hogy szavamat ne felejtsem, még az ételhordómat magamhoz vettem, és emígyen indultam neki Fehérvárnak. A buszmegállóban sok zselés hajú huligán álldogált, köztük volt egy különösen kikent-kifent képű is. Igencsak billegett a hegyes orrú cipellőjében, és a női ingében. A kis kabátkájában, és a feje búbjára tolt pápaszemével úgy festett, mint egy francia udvari muzsikus, akinek mindegy, hogy nőt, vagy férfit talál az ágyában.
Én a busz végébe mentem, hogy közben az ételhordómmal, és a botommal minél több fiatal riherongy térdét üthessem meg. Mert ezeknek semmi sem szent, még a meztelen bokájukat is mutogatják, világ csúfjára!
Utolsónak Sanyika szállt fel, az én bajtársam, Vitéz Kolozsvári dédunokája. Szegény gyermek! Valami problémája volt születésekor, és az orvos nem tudta eldönteni, hogy fiút vagy lányt csináljon belőle. Ezért három évvel ezelőtt, a TB támogatásával nőve kellett operálni. Ilyen a régi világban sosem fordulhatott volna elő! Akkor még nem voltak ilyen krémek, meg porok, amitől az ember korcsan születik.
Na, Sanyika igencsak megnézte ezt a nyikhajt! Riszálta előtte a csípőjét, mint egy úri kurva, meg illegette a lábait. Vitéz Kolozsváritól tudom, hogy három havi nyugdíjába került, hogy az unokája lábát légypapírral, vagy mivel szőrtelenítsék! Aztán le is ült a ficsúr mellé, mintha ez lenne a világ rendje. Mik vannak! Ezt kellett megérnem!
